Gyerekkoromban nem szerettem az őszt- úgy emlékszem, mindig az iskolakezdést és főleg a tanulást jelentette. Amikor dolgoztam majdnem mindegy volt épp milyen évszak van, két fő kritérium volt. Ne legyen túl meleg és ne legyen túl hideg ami idővel kibővült a ne sötétedjen túl hamar, ne essen az eső opciókkal. Majd, egy mindent elsöprő fő érv maradt a kedvenc évszakra vonatkozóan. Ne legyen túl sok utas a buszon, villamoson.
Tavaly óta imádom az őszt. Nem jelent elmúlást számomra. Sőt inkább valami kezdetét. Flóra ősszel született és egészen idén nyárig órákra el lehetett menni vele sétálni, a nap bármely szakaszában. Aztán jött a nyár és reggel 9-kor sétáltunk. Vagy már akkor sem.
Most viszont itt van az ősz újra, nincs iskolakezdés, nincs munka, nincs tömeg. Van viszont kellemes idő, gyönyörű színek, illatok, hulló falevelek, dió, gesztenye és újra megyünk, újra beletolom a babakocsit a tavaly felfedezett gödrökbe. Annyi változott, hogy, míg tavaly ezeket a sétákat a migyerekünk végigaludta, most éber. Most azért sétálunk, hogy elérjünk a játszótérre, megnézzük a patakot, a villamosokat és kavicsokat gyűjtsünk, meg egyéb tereptárgyakat.
Az a Flóra, akit egy éve hordozóban vittünk fel a lépcsőn, ma már felmászik magától, hogy a tetején vissza adja a Colá-mat, szigorúan felrázva és nem keverve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése