( Történt ugyanis, hogy reggel 6 óra 5 perckor ébresztőt tartott, a korai felkelésnek köszönhetően11 felé, már kezdett vállalhatatlanul sokat elégedetlenkedni, így hamar következett a délutáni csendes pihenő, ami mintegy 3 órán át tartott. Valószínűnek tartom, hogy ha a mi gyerekünk már este 8-kor aludna, akkor hajnali 5-kor már ébren is lenne. Így, inkább csak az a cél, hogy 10-ig elaludjon.)
2014. február 11., kedd
Ha esik az eső
Esett az eső, így Flóra a teraszon volt kénytelen eltölteni a levegőzésre szánt időt. (annak egy kis részét)
( Történt ugyanis, hogy reggel 6 óra 5 perckor ébresztőt tartott, a korai felkelésnek köszönhetően11 felé, már kezdett vállalhatatlanul sokat elégedetlenkedni, így hamar következett a délutáni csendes pihenő, ami mintegy 3 órán át tartott. Valószínűnek tartom, hogy ha a mi gyerekünk már este 8-kor aludna, akkor hajnali 5-kor már ébren is lenne. Így, inkább csak az a cél, hogy 10-ig elaludjon.)
Flórát nem zavarta a szakadó eső, boldogan tologatta a csattogós pillangót a teraszon, egészen addig, amíg a kis lény el nem repült. (Le nem repült) Szerencsére, és az akaratos gyereknek hála kimentünk az esőbe, összeszedtük a fajátékot, amit nem viselt meg különösebben a több méteres reptetés.
( Történt ugyanis, hogy reggel 6 óra 5 perckor ébresztőt tartott, a korai felkelésnek köszönhetően11 felé, már kezdett vállalhatatlanul sokat elégedetlenkedni, így hamar következett a délutáni csendes pihenő, ami mintegy 3 órán át tartott. Valószínűnek tartom, hogy ha a mi gyerekünk már este 8-kor aludna, akkor hajnali 5-kor már ébren is lenne. Így, inkább csak az a cél, hogy 10-ig elaludjon.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése