Rutinná vált, hogy reggel ébresztőre kelünk, különben elkésnénk. Az utóbbi két évben nem használtuk, mert Flóra volt a vekker. Idén elkényelmesedtünk, mert néha megesett, hogy a vekker túlaludta a szüleit is.
Reggelizik, öltözik, mint a kis angyal, megissza a tejet, játszik egy kicsit, integet Apának, aki elszalad dolgozni. Aztán kénytelen kelletlen veszi a cipőjét és indulunk mi is. Megyünk, de nem lelkes. Csinálja, mert szerintem már most kötelességtudó, de nem élvezi. Az úton kb. elmondom 24x elmondom, hogy hova megyünk, ott milyen játékok vannak, ő elismétli. Minden nap megnézzük a kutyuskás táblát - ahol nem lehet kutyát sétáltatni - és a virágokat. Tegnap a bölcsőde kertkapujáig tartott a szomorúság, ma már csak a kutyuskás tábláig. Jön, hagyja magát, de ez nem az igazi Flóra.
Ma már sírás nélkül mentünk, öltöztünk, mutatta hova kell menni, hogy a gyerekekkel találkozzon, kezd rutinos lenni. Ebéd előtt kb. fél órát voltam távol, mikor jöttek vissza a gyerekek az udvarról, akkor kezdett el keresni és persze sírni.
Hamar megnyugodott és utána jött a "megjátszós" ebéd, ahol, simán elfogyasztotta a kiporciózott makaróni adagját és a vizét. Mintadiák, de nekem kicsit olyan, mint akiből kiveszett a lélek.
Hazafelé indulva elköszönt a gondozó néniktől, megcsodáltuk a buszokat, villamosokat és a kutyuskás táblát. Pont, mint odafelé. Immár negyedik napja, ezt is szigorú rendszerben.
Itthon azért még elfogyasztotta az ebéd második részét, aztán kidőlt. Odáig vagyok meg vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése