2012. november 20., kedd

Napirend és egyéb érdekességek

Amióta belépett az életünkbe a napi rendszeres séta, azóta kergetem a fejemet és csak néha érem utol.
Szó se róla, nem frusztrál különösebben, csak épp pár dologra  nem marad annyi időm.
A séta pozitív hatással van a napirendünkre is. Eddig volt egy viszonylag laza, de ebben csak körülbelüli, tól-ig behatárolható intervallumok voltak. Hiába szerettem volna a fürdést fix időpontra venni, ha Flóra szépen és nyugodtan aludt nem volt lelkünk felébreszteni a kijelölt időpontban. Ha nyűgös volt, akkor korábban fürdettünk, ha nagyon nyűgös volt nem is fürdettük. Így a fél 7 és 10 közötti lutri szerű időpontokat nehéz lett volna fixnek mondani.
Aztán az orvos elmondta amit azért sejtettem. Az nem levegőzés, ha bentről - ugyan nyitott ablak mellett - nézünk ki az őszi tájra. Ki kell vinni a levegőre, amíg lehet, amíg ilyen jó az idő. Kellemetlenkedtem egy sort, mert ugyan sikerült hiper szuper modern, csillogó villogó és könnyen kezelhető babakocsit vásárolnunk, de a teraszajtón sajnos nem fér ki. Így az, a számomra kényelmes megoldás sem tűnt megvalósíthatónak, hogy kitoljam Flórát az erkélyre. Le kell menni, ki az utcára más választás nincs. Először délelőttönként 30-40 perceket, egy órát töltöttünk kint, aztán összeszerveződtünk Zsuzsival és Hannával, a délelőttből ebéd után lett, az egy órából pedig kettő és fél.
Mindennel együtt egy  komplett alvásidő. A séták alkalmával el elpilled Flóra, de komoly mély alvásról nem beszélhetünk. Kellemesen eltölti az időt és hagyja, hogy én is eltöltsem azt. Tetszik neki, hogy mozog a kocsi, simán elringatja. Később azonban, ha hazaérünk, evés után a legritkább esetben szokott huzamosabb ideig aludni. De legalább tervezhetővé válik a délután és így, az este és a fürdetés is.
 Hétvégén volt mérlegelés. 4.400 gramm, ütemesen gyarapszik. Babahurkák száma nem változott, a tokáját is őrzi. Az esti fürdővízzel most már jó néhány hajszálat is kiöntünk, menthetetlenül búcsúzik a babahaj, hogy aztán teret engedjen igazinak. Néz, figyel, mosolyog. Szorít rongyot, lepedőt, plédet, de nem szorít színes figurákat. Csak figyeli őket. Beszélget és mindenféle hangot ad ki. Imádjuk :)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése