Egy ideje már azt gondolom, hogy a gyerek unja a tápszert. Mindig figyeli, hogy mit és miből, illetve mivel esszük. Ezért a fülbelövés utáni napon Flocó almát evett. Helyesebben almalevet ivott. Aztán reszelt, pépes almát evett kb két kanállal. Egy jó héttel később pedig már elfogyasztja egy kisebb alma felét. Örömmel teszi, boldogan eszi és ügyes nagyon. Szerencsére a maga natúr formájában is eszi az almát így nem kell édesítési praktikákhoz folyamodnunk.
Tegnap pedig összeismerkedett a Sinemil nevű, nagyszerű készítménnyel. Szentjánoskenyérfa magból van és olyan az íze, mint a tejbegríznek cukor nélkül. Tegnap még némi ellenszenvvel, ma már nyugodtabban fogadta, a mindentől mentes, de állítólag remek élelmet. A projekt olyan jól sikerült, hogy alma és ez a sinemil lett az ebédje, igaz, kicsit időigényes így, kiskanállal belekanalazni a kissé folyós Szentjánoskenyérfa mag pépet Flocó szájába. (Hogy adhatnak valaminek ilyen viccesen hosszú nevet...)
Holnap ismerkedik az őszibarackkal, először természetesen lé formájában. Nem vagyok maradéktalanul boldog, mert az már tartalmaz hozzáadott cukrot, csak úgy, mint a bébiétel. De még mindig inkább ez, mint a cukros lébén áztatott konzerv vagy befőtt, esetleg mirelit. Így jár az, aki nyáron nem fagyaszt le piaci őszibarackot, amiről tudná is - úgy nagyjából - , hogy mi van benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése