A nyugtató

Lehetne a pálinkás kenyér is, de nem szeretnénk alkoholistát nevelni egyetlen szem lányunkból.

(Persze, ez volt az a szempont, ami miatt végül is nem az előbb említett kenyérfajtát, hanem végül cumit teszünk a gyerek szájába.)

Mint mindennek, ennek is vannak ellenzői és támogatói. Én inkább ellenzője voltam, azt hittem, hogy majd az én gyerekem lesz az, akinek se cumira, se az ujjára nincs szüksége.  A teóriám már akkor megdőlt, mikor az ultrahang felvételeket nézegettük és születése után is igen hamar megtalálta az ujját, néha napján az egész kezét. A majdani süsü fogú Flórát is imádnánk, de ha lehetne eltekintenénk tőle, persze tudom ez nem kívánságműsor. 

Pár nappal ezelőtt aztán elindult nálunk a cumi áldásos tevékenysége. Félve adtam oda, az akkor már vörös fejjel üvöltő gyereknek - mert éppen a nem vesszük fel, nem ringatjuk, mert úgy csak elrontjuk, meg kell tanulnia egyedül aludnia teóriát alkalmaztuk - aki megnyugodott. El ugyan nem aludt, de határozottan megnyugodott és mi már ennek is örültünk. (Borzasztó dolog ám az önálló alvásra szoktatás, mert a síró gyerek akkor sem kellemes élmény, ha tudjuk, hogy felesleges aggódnunk, nem a hasa fáj, neki konkrétan a karunkra fáj a foga és azért nem rest minden praktikáját alkalmazni.)

Tehát a cumi megnyugtatta és mostanra már el is altatja, ugyanakkor, az esetek nagy részében az alvás során ki is esik a szájából, szóval nem nőtt hozzá. Nem szeretném, ha a későbbiekben éjjel-nappal cumival a szájában rohangáló  gyerek válna belőle. 

(Aztán lehet, hogy rosszul csináljuk, lehet, hogy önálló alvásra sem most kéne szoktatni, lehet fel kéne  venni, ha nagyon sír és nem csak a hátát simogatni és szép szavakat suttogni a fülébe. Fogalmam sincs, nem egyszerű eldönteni, hogy mikor teszek jót és mikor rosszat, de nyilván, azért ha sírástól eltorzult arccal üvölt, na akkor már mi is felvesszük és nem érdekel, hogy hol mit olvastam.)

A cumival majdhogynem egyszerre elkezdtem egy másik, Flóránál hatásosnak tűnő, ugyanakkor nálam a meghibbanáshoz vezető praktikát, de a gyerekért mindent. Történetesen beszélek. Magyarázok Neki. Jár a szám, ha pelenkázom, ha etetem, altatom, ha már majdnem alszik még akkor is, és miután végigbeszéltem majd másfél órát, azon veszem észre magam, hogy  kimegyek a spájzba és ott is hangosan beszélek, holott onnan tuti nem hall, az akkor már alvó gyerek. Megbeszéljük a nap hátralévő részét, ki mit tervez, mialatt ő alszik, bővítem a történelmi ismereteit. Gyakorlatilag csak fecsegek és fecsegek egész nap, amit ő a lehető legjobb módon hálál meg, elalszik, megnyugszik, figyel. Emiatt az egy dolog miatt megéri  hangosan magamban beszélni. :))))